Tisztánlátás Titkok & Divináció                                                                                          MIJO




Egészségügyi Tisztánlátás II. rész

 


     Jó érzéssel tölt el, hogy ismét írhatok, és megoszthatom azokat a tapasztalatokat, amelyek számodra is hasznosak lehetnek. Remélem szép időszakon vagy túl, ebben az igen nehéz helyzetben. Annyi negatív dolog és történés van életünkben, hogy minden apró, szép és boldog pillanatot meg kell fogni, és amikor nehéz, ezekből az emlékekből kell erőt meríteni és tovább lépni. Kicsit ellazulhatsz és kikapcsolhatsz.


Kezdjük nagyon régen, úgy 1985 körül, amikor még nem voltak „ismertek” Magyarországon az energiával gyógyítok, de tevékenységük révén sikerült találkoznom az egyikkel. Történt, hogy barátom nagyapjához, aki Parkinson-kórban szenvedett, jött el az illető hölgy. Ennek a látogatásnak voltam a szemtanúja. Mintha ma történt volna. A Gyógyító nem csinált semmi különöset, csak megmosta a kezét és egy keveset figyelte a beteget. Ami ez után történt, az volt maga a döbbenet, megállt az idős ember remegése!  Ez a hölgy többször ellátogatott a nagypapához, hogy enyhítse a tünetet. Véleménye csak annyi volt, hogy sokáig élhet még ezzel a betegséggel. A sors fintora, hogy a bácsika nem a Parkinson-kórban halt meg. A kíváncsiság nagy úr - a történet folytatódott egy második találkozással -, ugyanis alkalom nyílott arra, hogy megtapasztaljam a gyógyító érzést. A barátommal, megkértük rajtunk is végezze el az energetizálást. Megtörtént, rövid időn belül melegséget éreztem és egy könnyű állapotot. Hihetetlennek tűnt az egész, de mégis a tapasztalat többet mondott el minden szónál. Persze, hogy megkérdeztem a gyógyítás titkát, az akkori tudásommal csalódott voltam a válasz miatt, pedig benne volt minden információ. Röviden ennyi volt: látni és érezni kell a betegséget, a gyógyítást pedig kérni, és minden megy magától.

Vannak csodálatos dolgok az ember életében, ilyen amikor gyermekünk születik. Nagy felelősség és egyben óriási öröm. Végig gondoljuk egy sejt útját, majd megnézzük a végeredményt, megállapíthatjuk, Csoda az Élet.  Az egészségügyi tisztánlátás, mint említettem nem csak betegségek felismerésére használható. Láthatsz csodálatos dolgokat, végig nézheted egy gyermek fejlődését az anyaméhben.  Nem kellenek műszerek és 3D-s baba-mozi, láthatsz mindent, láthatod magát a Csodát. Feleségem még menyasszonyom volt, amikor már tudtam, fiú gyermekkel fog megajándékozni. Az időpont nem volt fontos, hiszen minden akkor történik, amikor eljön az ideje. Megérünk valamire, az élet pedig ajándékként adja a termést. Itt természetesen a jövőbelátás működött. Amikor jövőképet nézel, nem egészségügyileg figyeled a személyt. Körülbelül a fiam születése előtt öt évvel már tudtam, hogy fog kinézni. Döbbenetes, nem?!
       Olyan tiszta képként jelent meg, hogy számomra is hihetetlen volt. Feleségemnek szinte végig az ultrahang szerint, kislányt mondtak. Nézett is rám meglepődve. Én, erre mindig azt mondtam: - Nyugi, fiú! –
        Persze lényegtelen, hogy fiú vagy lány, ami igazán fontos, egészséges legyen. Mi örültünk volna egy gyönyörű lánynak is. A terhesség utolsó hónapjában, gyakran ment vizsgálatokra, egy ilyen alkalommal már óriási pocakkal feküdt, amikor az ultrahang vizsgálat alatt az orvos szeme kikerekedett és jobban odafordította a monitort feleségemnek: - Anyuka, na mit lát? – szólt a kérdés. Feleségem nem hitt a szemének, fiam teljes valójában képernyőt kitöltve megmutatta férfiúi kincsét. A felvétel természetesen megvan. Sajnáltam, hogy akkor nem voltam ott. Én mentem Vele mindig, de most nem tudtam. Sírva hívott fel. Sírtunk mind a ketten. Boldogság és öröm volt addig is, de akkor történt valami más is.

Újra tapasztalhattuk, igenis a jövő meg van írva!

Egészségügyi tisztánlátással megnézve, rögtön tudtam a teherbeesés időpontját. Az ultrahang még nem mutatott szinte semmit, az orvos szerint egy szép tüszőrepedés kezdete volt látható. Én már tudtam, ott egy élet elkezdődött. Csodálatos, amikor ránézel egy kismamára és megmondod a születendő gyermek nemét. Az áldott állapotban lévő nő, még nem is tudja, de Te már láthatod a gyermek szeme és haja színét, láthatod a megszületést. Problémáktól mentes-e vagy nem. Felkészítheted rá a kismamát, hogy ha bármi probléma felmerülne, ne féljen, megoldódik.

Az ismeretségi körömben, szintén várakozással teli időszakok voltak. A megnézett terhességek alatt, és a szülések után jó volt hallani a visszajelzéseket, a már hónapokkal azelőtt látott információkról. Sokszor bonyolult szimbólum rendszerek jönnek le, vagy tárgyak képe jelenik meg. Ezeket nekem is nehéz megfejteni, van, hogy nem is sikerül. Ilyenkor is, elmondom amit látok, de rábízom a kérdezőre a választ, mert találkozni fog ezekkel az információkkal. Ő fogja megélni, és Ő fogja visszaigazolni a tartalmát.

Meddig és mennyit irányítunk MI?! Nem is tudom, mit feleljek, mindenki döntse el saját élete alapján, mit köszönhet „Magának” és mit a Sorsnak!
       Egoizmusunk nagysága határozza meg a választ. Persze ez csak az én véleményem.

____ Mit gondolsz arról, ha elgurítasz egy üveggolyót, választható alternatívák szerint gurul el, vagy a sors által, csak egy utat fog bejárni? ____

Most nézzük, hogyan is fogjál hozzá egy személy megvizsgálásához.
A lehető legegyszerűbben írom le a gyakorlatot. - Megjegyzésként csak annyi, hogy a már gyakorolt LÉTEZÉS érzés meditáció, kapcsolódik ehhez a vizsgálathoz. A gyakorlással, könnyebben elforgatod a látott képet, érezhetővé válik a betegség, meg tudod különböztetni a valós vagy a fantáziaképeket. A figyelési minőség, koncentrációs folyamat egyre jobban kifinomul. –
     Helyezkedjél el, egy  kényelmes testhelyzetbe, amiben jól érzed magad. Eleinte tudnod kell, hogy ki a vizsgálandó személy – név, vagy fénykép stb. alapján -, ez segítségedre lesz a megfigyelésben (nem koncentrálás), mivel még sokat kell gyakorolnod. Ez a segítség idővel feleslegessé válik! Bármikor is megvizsgálsz valakit, soha ne erőből és akaratból végezd, mert ezzel saját magadat csapod be. Így nagyon nehezen vagy egyáltalán nem kapsz használható információt. Az lebegjen mindig a szemed előtt, hogy segíteni akarsz. Használj feljegyzéseket vagy naplót, mert a megtapasztalt képek, színek, és a többi érzékelés eltérő minden embernél, ezért egyedi is. Az idő mindig megérleli a befektetett munkát, ez olyan, mint egy üveg jó öreg óbor.
    Csukd be a szemed, csendesítsd le a gondolataidat, csak te vagy és TE. A legkönnyebb elérni ezt az állapotot, ha megjelenítesz egy pénzérmét (vagy számodra elfogadható tárgyat), amit lassan körbeforgatsz a tengelye körül, és csak erre figyelsz. Amikor úgy érzed, hogy kellő nyugalmat sugárzol, fogalmazd meg, kinek akarsz a segítségére lenni. És most CSAK  FIGYELJ!  Megtörténik az első tapasztalat.
    Eleinte keveredni fog a saját víziód és a kapott információ. Lehet, hogy döntő többségben lesznek a gondolataid, amik kizökkentenek a megfigyelés harmóniájából, mégis újra próbáld meg felvenni ezt az állapotot. A TITOK nem egy technikában rejlik, hanem az egyszerűségben. Az egyszerűség nem más, mint elfogadni önmagunkat, fegyelmezni gondolatainkat, érlelni gondolkodásunkat. Egyszerűnek hangzik ugye? Ezt mindenki számára elérhető, és egyben egy folyamat is. Másképp gondolkodtál tizenévesen, mint most. Tapasztaltabb, érettebb és bölcsebb vagy. Ezt mind az életed folyamán sajátítottad el, és még bölcsebb leszel öregkorodra.

Természetesen mindig könnyebb megmutatni gyakorlatban a leírtakat, de a lényeg mindig az, hogy gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni, ezt ne feledd.

 

 

 

Folytatása következik.

 

Szép napot Neked!

 



Copyright © 2008 Tisztánlátás Titkok. Minden jog fenntartva.