George Pattont, a második világháború félelmet nem ismerő tábornokát egy ütközet előtt megkérdezték, érzett-e félelmet már életében? Igen, válaszolta, gyakran érzett félelmet egy-egy fontos hadművelet előtt vagy csata közben, de, tette hozzá, "sosem hallgatok arra, hogy mit tanácsol nekem a félelem".
Ha egy fontos vállalkozásunk előtt félelem és aggódás gyötör minket - és ez időről időre mindenkivel előfordul -, ezt nem szabad annak jeleként értékelnünk, hogy elkerülhetetlenül sikertelenek leszünk. Ez attól függ, hogyan reagálunk ezekre az érzelmekre. Ha hallgatunk rájuk, engedelmeskedünk nekik, ha hallgatunk a "tanácsukra", valószínűleg rossz teljesítményt nyújtunk. De ennek nem kell így lennie!
Először is fontos megértenünk, hogy a kudarcérzések - a félelem, az aggódás, a kishitűség - nem valamilyen kozmikus erő sugalmazására alakulnak ki bennünk. Nincsenek "megírva" a csillagokban, nem is valamilyen eleve elrendeltetett Sors titokzatos előjelei, mutatva, hogy a kudarc elkerülhetetlen és hogy "nem menekülhetünk a sorsunk elől". Ezek az érzések bennünk születnek, a mi lelkünkben. A mi lelki beállítottságunkra vonatkozóan nyújtanak tájékoztatást, nem pedig az ellenünk működő külső tényezőkről. Mindössze azt tanúsítják, hogy lebecsüljük saját képességeinket, túlbecsüljük az előttünk tornyosuló nehézségeket, és kezdjük felidézni a régi kudarcok emlékeit, ahelyett, hogy a régi sikerek visszaidézésével foglalkoznánk. Ez minden, amit ezek az érzések jelentenek, amit jeleznek. Semmiféle érdemi információt nem tartalmaznak a jövő esemény kimenetelére vonatkozóan. Csak azt mutatják, milyen lelki beállítottsággal közelítünk ehhez az eseményhez.
Tudva ezt, szabadon dönthetünk arról, elfogadjuk vagy elvetjük ezeket a kudarcérzéseket, engedelmeskedünk-e nekik, hallgatunk-e a tanácsaikra, vagy figyelmen kívül hagyjuk őket és megyünk az utunkon előre. Mi több, olyan helyzetben vagyunk, hogy ezeket az érzéseket a saját előnyünkre használhatjuk fel.