A testen kívül

Sokan szkeptikusak a jelenséggel kapcsolatban, mert hihetetlennek tűnnek az ehhez kapcsolódó történetek. Több ezerre tehetők azok a leírások, amelyek ezeket az "élményeket" leírják. A legtöbb történet felnőtt emberek beszámolóiból kerül elő, de mit tapasztalnak a gyermekek, hasonlóak az átéltek?                         

A történet egy négyéves kisfiúról szól, aki a mai napig nem felejtette el ezt az állapotot.
Gyermekként megélni egy testen kívüli élményt, nem nagyon különbözik a gyermeki léttudattól, nincs akkora elszakadás az agyagi világtól, mint felnőtt korban. Ilyenkor még nem szennyezet az elme, tisztább és az egyszerűség jellemzi. Nincs a "meglepődtem", hogy itt vagyok kérdése.
Történt egy műhiba, amelynek egy újraélesztés volt a következménye. A közben eltelt idő mély tapasztalatot és emléket vésett be az ifjú emberbe. A látottakat nem tudta megmagyarázni, és nem is kapott rá érdemleges választ hosszú ideig. Ez a "köztes" létérzés végig kísérte az életét, ha úgy adódott fel tudta idézni ezt az állapotot.
A biztonság és egy magasabb látásmód - sokan úgy írják le, hogy lebegnek, de valójában az anyag és hozzá kapcsolódó érzékszerveink nélküli éntudat - állapotát éljük meg ilyenkor. Megtörténik a gömblátás, azaz egy időben érzékelünk, látunk mindent.
A mai napig megmagyarázhatatlan ennek működése, de biztosan állíthatom, hogy az elménk nem az anyagi testünk része, hanem fordítva. Létezik egy "másik" tágabb valóság, ami nagyobb szabadságot biztosít, mint az, amit tapasztalunk, vagy látunk.

Volt alkalmam találkozni más olyan emberekkel, akik ezt az állapotot átélték. Egy biztos, az életük nekik is gyökeresen megváltozott.
Sokan vita tárgyának tekintik, hogy valójában tényleg létezik vagy érzékelhető ez az állapot. Magyarázzák azzal is, hogy valójában a szív leállásával a test nem hal meg, hiszen az agyunk még működik. Ezek az érzékelések, az agyhalál beálltáig lehetnek bizonyos biokémiai folyamatok, amikor is víziók formájában "védekezik" az agy. Egy dolog biztos, az agyhalál beállta után tekintik véglegesnek a halál időpontját. Tudható, hogy egy gyermek esetében a szív leállása és az újraélesztés között hosszabb idő is eltelhet - felnőttek esetében ez az idő, sokkal kevesebb -. Felvetődik a kérdés, hogy miért nincs meg ez a tapasztalat mindenkinél? Sok ember nem emlékszik semmire, kieső időként éli meg ezt az állapotot. Akiknél megtörténik, miért akkora a hasonlóság a történetekben? Az is elgondolkoztató, hogy általában mindenki a saját vallása és hite szerinti szimbólumokkal találkozik. Miről is beszélhetünk? Tényleg van egy "más világ", ahova tudatunk testünk nélkül visszatér, vagy talán emlékkép egy helyről, amit születésünk (fogantatásunk) pillanatában elhagytunk, vagy egyszerűen biokémiai folyamat, azaz csak agyunk játéka. Kérdések, amelyekre egyszer megkapjuk a választ, de ezt nem könyvekből fogjuk kiolvasni, mi magunk halálunk pillanatában, megtapasztaljuk.

Én magam bízom abban, hogy a tudat visszatér a központi tudatba - Akasha -, egyesül őseink, elődeink tudati energiájával és ez által, ha egy más létformában is, de van élet a halál után. Bízom ebben azért is, hiszen halottakról hívható le információ, érdekes, hogy más a megjelenés (külsőleg is), és másként jön le az információ is. Egyértelmű, hogy nem élő az energia. Amerikában a katonaság óriási pénzeket fordít arra, hogy ebbe a halál utáni állapotba, bele tudjon tekinteni. Sokan keresik, kutatják, de erre a választ még sokáig keresni fogják. Nem hiszem, hogy valamikor is lesz olyan fejlettségi szinten az ember és a tudomány, hogy erre biztos választ kapjon. Bár ilyenkor elgondolkodom azon, miként hittek kb. 100-150 évvel ezelőtt, és most hol tartunk a tudomány világában. Így tehát lehetséges, hogy egyszer lesz válasz arra, ami most megválaszolatlan.